A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata képviselte azon a foci tornán, amit április 8-án a PromoSport Kft. szervezésében tartottak az Ikarus BSE Sporttelepen.

Immáron VI. alkalommal került megrendezésre a KÖZIG Foci Kupa és Családi Nap, amin nyolc minisztérium és több mint negyven közigazgatási háttérintézmény és önálló költségvetési szerv mellett a katasztrófavédelem is külön csapatot indított. A rendezvény célja az volt, hogy a közösségi szektorban dolgozók számára népszerűsítsék az egészséges életmódot és felhívják a figyelmüket a rendszeres sportolás fontosságára.

A sportprogram fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, míg társ-fővédnöke Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Kovács Péter XVI. kerületi polgármester voltak.

A negyvennyolc résztvevő csapatot nyolc csoportba sorsolták. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal, a BVOP, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium csapatával léphetett egy pályára.  Minden csoportból az első két helyezett csapat juthatott tovább a nyolcad döntőbe. A mérkőzések barátságosak voltak és jó hangulatban teltek. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának nem sikerült bejutnia a döntőbe, de minden csapattag élményekkel gazdagodva térhetett haza a labdarúgó tornáról.

Forrás: Kisdi Máté tű. fhdgy. - FKI
© by OKSE - Joomla Templates